[CikkCakk] étkezés
Cikk-Cakk AKG
cikkcakk2011 at gmail.com
2015. Aug. 12., Sze, 15:18:19 CEST
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
Szeptember 1-jétől kicsit megreformálva és ezzel reményeink szerint javítva
is működteti a
Dubistro Kft. az étkeztetési rendszert, mégpedig egy erre specializálódott
cég net-es alapú
étkezési programjának használatával.
Az étkeztetési rendszer (A és B menü és á-la-carte) lényeges tudnivalóit a
diáknaptár (kis-
könyv) tartalmazza, amely már elérhető és olvasható az AKG honlapján. Az
egyik, és ezért
most itt is külön kiemelt változás az, hogy csak az tudja majd az étkezést
igény-
be venni, aki regisztrált és jelölt.
Mivel hálózatos programot alkalmazunk, így – tekintettel az oktatásról
szóló törvénynek az
adatok védelmére, nyilvánosságára vonatkozó részeire, valamint arra is,
hogy a diákok
nagyobb része kiskorú és így az étkeztetésért is a szülő/gondviselő
vállalja a felelősséget,
kötelezettséget – az iskola az adatokat nem adhatja ki. Ezért minden
szülőnek regisztrálnia
kell mind a saját adatait (számlázáshoz, kapcsolattartáshoz, jelöléshez),
mind a hozzá tartozó
diákok adatait (az étkezés igénybe vételéhez, valamint a jelöléshez, ha
erre őt a szülő felha-
talmazta a regisztráció vagy a későbbiek során). A regisztráció egyúttal az
adatok kezelésére,
nyilvántartására vonatkozó felhatalmazás megadását is jelenti a rendszeren
belül a Dubistro
Kft., az AKG, valamint a programot fejlesztő, szolgáltató, üzemeltető Tex
and Co NET Kft.
részére.
Kérjük ezért, hogy minden szülő/gondviselő 2015.08.18-2015.08.29. között az
AKG honlapján
( www.akg.hu ) található Étkezés – Regisztráció és jelölés menüpont
<http://www.akg.hu> használatán keresztül a
programba belépve regisztráljon és jelölje be az igénybe venni kívánt
étkezést a szeptemberi
hónapra a gyermekének. Mi csak a sikeres regisztrációt követően tudjuk
kiállítani a szeptem-
bertől az étkezés igénybe vételéhez kötelezően használandó kártyát a
tanulók részére, vala-
mint felvinni az étkezésnél figyelembe veendő, igényelt támogatást,
kedvezményt a program-
ba. Amennyiben ezt a 2015/2016-os tanévre esetleg még nem igényelték, úgy
természetesen
még módjuk van erre a honlapon szintén megtalálható nyomtatvány
kitöltésével, kinyomtatá-
sával, aláírásával és a kisiskolavezető (vagy patrónus) részére történő
egyidejű eljuttatásával.
Köszönettel
Rataj János
gazdasági vezető
--
Üdvözlettel: a patrónusok
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.akg.hu/pipermail/cikkcakk/attachments/20150812/d38c13fe/attachment.htm>
További információk a(z) CikkCakk levelezőlistáról